Üdvözöljük a

Bankunió- kockázatcsökkentés | Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Bankunió- kockázatcsökkentés

Szerző: Pesthy Zsuzsanna | 2018. november 29.

Az Európai Bizottság eredményjelentést adott közre az uniós bankszektorban végzett kockázatcsökkentés legújabb fejleményeiről, és közleményben tekintette át az uniós pénzügyi rendszer integrációjának és stabilitásának előmozdítását célzó intézkedések terén elért előrehaladást. A két dokumentumból megállapítható, hogy az EU bankszektorában tartós ütemben folytatódik a kockázatcsökkentés, a pénzügyi stabilitás pedig jelentősen megerősödött az utóbbi években. Ugyanakkor folytatni kell a pénzügyi stabilitással és az integrációval kapcsolatos munkát, és itt az ideje, hogy a Tanács és a Parlament a még elfogadásra váró kezdeményezések mindegyikéről megállapodásra jusson.

A nemteljesítő hitelek csökkentéséről szóló harmadik eredményjelentésében a Bizottság kiemeli, hogy az európai bankszektorban 2018 első felében tovább csökkent a nemteljesítő hitelek állománya, melyek aránya jelenleg átlagosan 3,4%-ot tesz ki, vagyis közelít a válság előtti szintekhez. A jelentés ugyanakkor azt is megállapítja, hogy noha ez a tendencia igen biztató, néhány tagállamban továbbra is kihívást jelent a nemteljesítő hitelek nagy aránya. A dokumentum megerősíti, hogy a Bizottság a Tanács nemteljesítő hitelekre vonatkozó 2017. júliusi cselekvési tervének minden pontját teljesítette.

A tőkepiaci unióról szóló közleményében ugyanakkor a Bizottság azt hangsúlyozza, hogy még a jövő májusi európai parlamenti választások előtt biztosítani kell, hogy a helyükre kerüljenek a tőkepiaci unió fontos építőkövei. A tőkepiaci unió építőköveit lerakó 13 javaslatból 10 továbbra is tárgyalás alatt áll az uniós társjogalkotóknál, azaz a Tanácsnál és a Parlamentnél. Három, fenntartható finanszírozással kapcsolatos javaslat és három, az uniós pénzügyi piacok szempontjából fontos javaslat még szintén függőben van. A Bizottság ezért felkéri az Európai Parlamentet és a Tanácsot, hogy a 2019. májusi európai parlamenti választások előtt rakják le a teljes tőkepiaci unió összes fő építőkövét. A tőkepiaci unió kiteljesítése elengedhetetlen a tagállami gazdaságok és a gazdasági és monetáris unió ellenálló képességének növeléséhez, a pénzügyi stabilitás megőrzéséhez, az euró nemzetközi szerepének megerősítéséhez és különösen a kis- középvállalkozások finanszírozási forrásainak diverzifikálásához. A tőkepiaci unió nagyobb választékot biztosít a fogyasztóknak, lehetővé téve számukra, hogy olcsóbb és jobb befektetési termékeket vásároljanak, a pénzügyi szolgáltatókat pedig képessé teszi arra, hogy szolgáltatásaikat más tagállamokban kínálva terjeszkedjenek.