Üdvözöljük a

Kiküldetésben dolgozók: végszavazás az egyenlő bérekről és munkakörülményekről | Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Kiküldetésben dolgozók: végszavazás az egyenlő bérekről és munkakörülményekről

Szerző: Pesthy Zsuzsanna | 2018. május 30.

Az ideiglenes kiküldetésben másik európai uniós országban dolgozóknak ezentúl a helyiekkel egyenlő bérek és munkakörülmények járnak: erről szavazott a Parlament kedden.

•             A célország bérezési szabályai vonatkoznak az összes kiküldött munkavállalóra

•             A kiküldetés időtartamát 12 hónapban határozták meg, amely hat hónappal meghosszabbítható

•             A kiküldött munkaerő védettebb lesz a csalások és kizsákmányolás ellen

 

Az ideiglenes kiküldetésben másik európai uniós országban dolgozóknak ezentúl a helyiekkel egyenlő bérek és munkakörülmények járnak: erről szavazott a Parlament kedden.

A 456 szavazattal, 147 ellenszavazat és 49 tartózkodás mellett elfogadott, módosított szabályzás célja, hogy a kiküldött munkaerőnek nagyobb védelmet biztosítson, a vállalatok számára pedig igazságos versenyhelyzetet teremtsen.

Méltányos bérek biztosítása

Az elfogadott szabályok értelmében a kiküldött munkaerő esetében is teljes egészében a bérekre vonatkozó helyi szabályzás érvényes. A jogszabályokban előírtakon túl a tagállamok regionális vagy egyes iparágakra vonatkozó kollektív megállapodásokat is köthetnek. Egyelőre ez még csak az építőiparban történt így.

Jobb életkörülmények

Az utazás, az étkezések és a szállás költségeit a munkaadó fizeti, azok nem levonhatók a munkaerő béréből. A munkaadónak megfelelő, a nemzeti szabályzással összhangban álló lakáskörülményekről kell gondoskodnia a munkavállaló számára.

A kiküldetés időtartama

A kiküldetés legfeljebb 12 hónapig tarthat, de az időtartam hat hónappal meghosszabbítható. Ha a munkavállaló ennél tovább maradna az országban, ahova kiküldetésben érkezett, onnantól kezdve a munkakörülmények terén a vendéglátó ország munkavállalási szabályai vonatkoznak rá.

Védelem a csalók ellen

Ha a munkavállaló csalás, például egy fiktív cég áldozata lesz, a tagállamoknak legalább a kiküldött munkavállalókra vonatkozó irányelvben szereplő védelmet garantálniuk kell számára.

Nemzetközi közúti fuvarozás

A felülvizsgált irányelv új elemei a fuvarozási szektorban akkor élesednek, ha az iparágra vonatkozó egyedi szabályzás (a mobilitási csomag részeként) életbe lép. Addig az irányelv 1996-os változata lesz mérvadó.

Új szabályok két éven belül

A tagállamoknak két éven belül át kell ültetniük nemzeti jogrendjükbe, és alkalmazniuk kell a szabályokat.