Üdvözöljük a

Küzdelem az online félretájékoztatás ellen | Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Küzdelem az online félretájékoztatás ellen

2018. március 13.

Megjelent a magas szintű munkacsoport jelentése és a témában elvégzett Eurobarométer felmérés.

Az álhírekkel és az online félretájékoztatással foglalkozó magas szintű munkacsoport tagjai a mai napon jelentést terjesztettek elő Marija Gabriel digitális gazdaságért és társadalomért felelős európai biztosnak, amelyben meghatározzák a félretájékoztatás fogalmát, és több ajánlást is megfogalmaznak. A jelentés mellett a Bizottság ma tette közzé az online félretájékoztatásról lefolytatott nyilvános konzultáció és a témában elvégzett Eurobarométer felmérés első eredményeit is. A Bizottság mindhárom dokumentum megállapításait figyelembe fogja venni annak a közleménynek a kidolgozása során, melyet a tervek szerint még a tavasszal közzétesz majd az online félretájékoztatás elleni fellépésről.

A magas szintű munkacsoport jelentése kifejezetten az internetes félretájékoztatással összefüggésbe hozható problémákra összpontosít. A dokumentumban közreadott meghatározás szerint a félretájékoztatás haszonszerzés vagy a közösség megkárosítása céljából létrehozott, közzétett és terjesztett hamis, pontatlan vagy félrevezető információk összessége. Jelentésében a munkacsoport hangsúlyozza, hogy a félretájékoztatás elleni küzdelem érdekében hozott intézkedésekbe minden érintettet be kell vonni, és hogy mindenekelőtt önszabályozó megközelítést kell kialakítani.

A munkacsoport szerint a probléma kezelése érdekében elő kell mozdítani a médiatudatosságot, olyan eszközöket kell kifejleszteni, amelyek segítségével a felhasználók és az újságírók egyaránt hatékonyabban tudnak fellépni a félretájékoztatás ellen, védelmezni kell az európai sajtóorgánumok sokszínűségét és fenntarthatóságát, és folytatni kell azokat a kutatásokat, melyek a félretájékoztatás Európában kifejtett hatásait vizsgálják. A szakértői csoport ezenfelül azt szorgalmazza, hogy készüljön kódex a követendő alapelvekről, melynek használata mellett az online platformok és a közösségi hálózatok egyaránt elkötelezhetnék magukat.

Az álhírek és az online félretájékoztatás témájában 26 000 uniós polgár részvételével elvégzett Eurobarométer felmérés ma közzétett eredményei azt mutatják, hogy az emberek szerint Unió-szerte sok álhír lát napvilágot. A megkérdezettek 85%-a  úgy ítéli meg, hogy az álhírek problémát jelentenek a hazájukban, és 83%-uk szerint a jelenség veszélyt jelent a demokráciára. A magyarországi adatok e tekintetben rendkívül hasonlóak az uniós átlaghoz (89% és 83%). A felmérés eredményei arra is felhívják a figyelmet, milyen fontos a minőségi tömegtájékoztatás: a válaszadók a hagyományos médiát tekintik a legmegbízhatóbb hírforrásnak (rádió: 70%, TV: 66%, nyomtatott sajtó: 63%). Ez a magyarok körében sincs másként, de az arányok itt számottevően alacsonyabbak (rádió: 50%, TV: 48%, nyomtatott sajtó: 33%). A legkevésbé megbízható hírforrásnak a közösségi hálózatok (EU: 26%, Magyarország: 28%) és a videótartalmakat bemutató weboldalak (EU: 27%, Magyarország: 20%) számítanak.