Az idei évben az eddiginél is jobban meghatározza a mindennapokat az energiahatékonyság, fenntarthatóság kérdése. Mi a tapasztalatuk, mennyire figyelnek oda ezekre a kérdésekre a partnereik vagy a vevők? Két részre bontanám a választ arra vonatkozóan, hogy hogyan érinti ez a kérdés a termékkörünket, illetve a cég működését. A termékkörrel kapcsolatban az régen rossz, ha csak a megkeresésekre reagálunk, hiszen egy ilyen piaci jelenléttel rendelkező cégnek felelőssége is, hogy formálja a piacot. Nyilván a beszállítóinknál is megvan Ugyanakkor tagadhatatlan az a jelenség is, hogy a kereslet is diktál. A lakosságot főleg a rezsicsökkentés megváltoztatása érintette drasztikusan, a családok jórészénél olyan előre gondolkodást eredményezett, hogy mi az a kismértékű felújítás vagy változtatás, amivel tudnának faragni a számlán – és ez ilyen változtatásokat is hozott, hogy a vegyestüzelésű kazánokat is elkezdték keresni. Ezt mi már nem tartottunk a termékeink között, de vannak beszállítói kapcsolataink, akiken keresztül viszonylag gyorsan tudtunk választékot teremteni ebben az árukategóriában is. Emellett a cégünk saját működésében is külön tervezést igényel a gazdaságban uralkodó válságos hangulat. Nekünk az energia felhasználásával kapcsolatban a létesítményeink fenntartásában kellett gondolkodni, újra tervezni. Áttekintettük a meglévő szerződéseinket. A legnagyobb tételt a fuvarköltség és a munkabér jelenti, és persze érint minket is az energiaárak emelkedése. Eddig is odafigyeltünk a korszerűsítésre. Ezen a nyáron a központi telephelyen egy 738 nm alapterületű raktárcsarnokot, magas raktárt építettünk fel, illetve a külső telephelyeinket is korszerűsítjük például a tető felújításával, napelemes rendszerek felszerelésével. Ezek a korszerűsítő beruházások folyamatosak. Illetve a létesítmények fűtésének átgondolása, újra tervezése, felújítása is hozzájárul az energiatakarékossághoz. A válságos hangulatot HR szemszögből a munkaerőpiacon nézzük, figyeljük, keressük. Én egyelőre még nem látok túl nagy változást. Ahogy a COVID idején megtapasztaltuk, hogy mindenféle munkakörre vendéglátósok jelentkeztek, ezt vagy hasonlót egyelőre nem érzékelek. De tisztában vagyok vele, hogy lehet, hogy év végére ez a kijelentés már nem lesz helytálló, hiszen Kelet-Magyarországon már elindultak a csoportos leépítések. Én még nem tapasztalom, hogy megnőtt volna akár a jelentkezők száma, vagy hogy egy bizonyos szektorból több jelentkező érkezne. Változatlanul az a helyzet, hogy olyan szintű túlfoglalkoztatás van, ami miatt nagyon munkaerő vezérelte piacon dolgozunk. Ezt egyébként már csak azért sem tartom egészségesnek, mert nagyon megborítja a munkaadó és a munkavállaló közötti tárgyalási viszonyokat. Nyilván az ellenkezője sem egészséges, de ez most a másik véglet. Ez most a COVID időszak hozadéka? Vagy érzékelhető általános bizonytalanság a munkaerőpiacon azzal kapcsolatban, hogy nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap? Szakmai fórumokon arról írnak, hogy megindult egy munkahelyváltási hullám, hogy azok a váltások, amelyek a járványhelyzetben elmaradtak, azok most történnek meg. Ezt én még nem érzékelem. Úgy látom, hogy a munkaerőpiac még stabil, de számítok rá, hogy nem marad ilyen. 35 éve alakult, azóta folyamatosanműködik ésmeghatározó szerepet tölt be apiaconaGravitációKft., melyet 1987-benalapított Lisztes János. Fő tevékenységüképületgépészeti kis- ésnagykereskedelem, Szombathelyen 3, vidéken 1-1 telephelyük van. A vasi megyeszékhelyen a központi, úgynevezett épületgépészeti diszkontáruházon és anyagraktáron túl egy építőanyagkereskedés és egy fürdőszobaszalon, míg Keszthelyen és Zalaegerszegen ezek kombinációja működik. Rácz Eszter HRvezetővel a jelen kihívásairól és kamaránk HR Klubjáról is beszélgettünk. Milyen kihívásokkal kell szembenézni a munkája során? Egyszemélyes HR-esként erre azt tudom válaszolni, hogy a kapacitás. Nyilván látom, hogy melyik területen mit kellene előre mozdítani, ezek között kell rangsorolni. Aktív résztevője a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara HR Klubjának. Mi a véleménye a klubról, ad-e hasznos információkat? Olyan, mint egy falat kenyér. Nagy baj lenne, ha nem lenne. 15 évet dolgoztam Budapesten, öt éve költöztem haza a családommal. Ott nyilván több lehetőség volt a szakmai kapcsolatok építésére, Szombathelyen ez a klub az a fórum, ahol megtalálom a szakmaiságot. Egyszemélyes HR-esként el kell jönni kéthavonta egy olyan közegbe, ahol olyan embereket találok, akik az én nyelvemet beszélik. Minden szakmában megvan az, hogy bizonyos szemüvegen keresztül nézzük a világot, még ha az nem is ugyanolyan színű. Én ezt találom meg a HR Klubban. Azok az előadások, amelyeken részt veszünk, nyilván nem szólhatnak mindig személy szerint mindenkinek, hiszen az nagyon szektorfüggő, hogy a résztvevők milyen cégtől, vállalattól érkeznek. Például a kiégésről szóló előadás egy szakmai csemege volt számomra, de amikor a home office-ról beszélgettünk, azt nem ugyanazzal az érdeklődéssel hallgattam, mert a mi cégünket ez nem érinti, részemről nem volt aktuális kérdés. De ez óhatatlan, minden tag így van ezzel, hogy vannak kevésbé közel álló témák, de ugyanakkor tartalmas szakmai előadásokat kaphatunk. A tavalyi évben például szolgáltatókat is bemutattak a klub keretén belül, innovatív szolgáltatásokat ismerhettünk meg, ennek is megvan a szerepe. Másrészt, ami fontos, az a szakmai közösség. Ismerősként köszöntjük egymást akár itt az épületen belül vagy a bevásárlás alkalmával, ha találkozunk. Az a furcsasága ennek a közösségnek, hogy nem tapasztalok benne féltékenységet. A beszélgetések során is nyíltan tudunk beszélni a kihívásainkról. Nem azt nézzük, hogy „most a konkurencia mit fog megtudni a cégemről”. Másrészt, csak én legalább 3-4 olyan kezdeményezésben benne voltam, ami két alkalom között született meg, akár egy törvényi változáshoz való adminisztratív idomulásról való egyeztetés kérdésében, vagy szoktunk beszélgetni akár a piaci bérfelmérésekről is. Ez szerintem pótolhatatlan. Milyen előadásokra lenne szükség ön szerint a jövőben? Én most személy szerint a jelenlegi helyzetre való reagálásként a stratégia alkotásban és a jövőkutatásban vagyok benne. Hogy ezt hogyan lehetne lefordítani a HR Klubra, azt nem tudom, talán a HR-esek gazdasági tudatosságát lehetne növelni. A következő időszakban erre nagy szükség lesz, hogy le tudják fordítani a saját nyelvükre a piaci, gazdasági folyamatokat. INTERJÚ 34 A gazdasági folyamatok változása a HR területére is hat ez a törekvés. Azt tapasztaljuk, hogy azok a márkák, akiket forgalmazunk, arra figyelnek, hogy újabb és újabb, korszerűbbnél korszerűbb termékekkel rukkoljanak elő. De ma már nem csak arról van szó, hogy egy gázkazán legyen hatékonyabb, hanem emellett teljesen új irányzatként megjelentek a megújuló energiával foglalkozó épületgépészethez kapcsoló termékek, mint egy külön termékcsoport. Tehát akár a hőszivattyúk vagy napelemek különböző mértékben kapcsolódnak az eddigi termékkörünkhöz, nyilván foglalkozni kell vele és foglalkozunk is. A területi képviselőink közül is van már olyan kolléga, aki ezeknek a termékeknek a piacával dolgozik.
RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=