29 FENNTARTHATÓ TURIZMUS Fürdő fejlesztése, erre vonatkozóan most kötöttük meg a támogatási szerződést a megyei fejlesztéseken belül, az egész fürdő energiahatékonysági átállás előtt áll. (A támogatási szerződés aláírására a beszélgetés készítése előtt, 2023. augusztusában kerül sor – a Szerk.) Máshogy nem is tudna üzemelni. Ugyanezt látjuk a többi fürdőhely, kisebb szálláshelyek, nagyobb szállodák esetében is, hogy az energiahatékony működés kiemelt szerepet kap az előre gondolkodásban. A marketing, mint megoldási lehetőség Egy másik innováció a turizmus szervezésének odaláról mutatkozik meg – szögezi le Dr. Kondora Bálint. A COVID ebben is hozott egy új paradigmaváltást: a járványhelyzet idején az emberek a nagyobb, zsúfolt szállodákból a vidéki, természetközeli szálláshelyeket kezdték keresni. Ez a falusi szálláshely kategóriába tartozó szolgáltatókat mindenhol arra ösztönözte, hogy fejlesszenek, de a településfejlesztéssel foglalkozó szakemberek is az aktív Nehéz nem negatív felhanggal indítani a választ, a körülményekre történő panaszkodás ugyanis sohasem célszerű, de azért nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy a COVID és az inflációs kihívások ezt a szektort milyen szintű külső próbatételek elé állították – mondja Dr. Kondora Bálint. Nagyon örömteli dolog, hogy a turizmus túlélte ezt az időszakot, de jelenleg bizonytalanság és tanácstalanság veszi körbe a szereplőit, hiszen nem tudjuk mit hoz a közvetlen jövő. A kivezető út Hogy jön ide mégis az innováció? Ez az egyetlen menekülő út – hangsúlyozza a Vas Megyei Turizmus Szövetség elnöke. A turizmus ugyanis egy nagyon energiaintenzív szektor, és az energiaválság közepette, akár szálloda-, akár attrakcióüzemeltetésről beszélünk, elengedhetetlen az életben maradáshoz az energiahatékonyság, a fenntarthatóság. Sokan felismerték ezt a szereplők közül – teszi hozzá. Jó példa erre például a celldömölki Vulkán Az elmúlt több mint két év szinte csak kihívásokat állított a turisztikai szektor elé: először a COVID világjárvánnyal együtt járó korlátozások és lezárások, majd 2022-ben az energiaválság és az azzal járó gazdasági nehézségek. Ezzel kapcsolatban nincs is időszerűbb kérdés, mint hogy létezik-e a vendáglátás-turizmusban fenntartható innováció. Dr. Kondora Bálinttal, a Vas Megyei Turizmus Szövetség elnökével beszélgettünk. Az innováció az egyetlen menekülő út Dr. Kondora Bálint turizmus újítását tűzték ki célul. Azonban a világ újra változott, az idei nyáron visszaesett a piac – főként az infláció miatt. A belföldi turizmus akadozott, miközben a 4-5 csillagos szállodák keresettebbek voltak, és a középkategóriás szálláshelyek kihívással néztek szembe. Az igazi kihívás mindig az ősz, nem lehet megjósolni, milyen évet zár a szektor. (Az interjú felvételére 2023. augusztus 8-án került sor – a Szerk.) 2010-től 2019-ig folyamatos növekedés volt a turizmusban, azzal lehetet számolni, hogy legalább annyi vendég érkezik majd, mint jövőre. De ha megbomlik ez a rend – és így történt –, akkor újra kell gondolni mindent a szereplőknek. Az újragondolás erős versenyhelyzetet teremthet, hiszen a szolgáltatók a magasabb minőség irányába mozdulnak, és ebből a vendég is profitál. Ezek a némileg kikényszerített innovációk tehát eredményt fognak hozni. Maguk is példát mutatnak A vendégek szempontjából érzékelhető, hogy megjelenik az az elvárás a szálláshelyek irányában, hogy azok tudatosak, zöldek legyenek. Ugyanakkor nemez a fő utazási szempont. Az utazás vagy turizmus, mint környezetterhelő tevékenység, ezért a fenntarthatóság, zöld turizmus kérdés és egyben dilemma is. A COVID ugyanakkor rádöbbentett minket, a Vas Megyei Turizmus Szövetséget, hogy nekünk a Vas megyeiek felé kell kommunikálni. A cél, hogy a Vas megyeiek fedezzék fel Vas megyét – szögezi le Dr. Kondora Bálint. Fentarthatóbb módon akkor tudunk turistáskodni, ha keveset megyünk, nem ülünk repülőre, a helyi szolgáltatóknál veszünk igénybe szolgáltatást – és akkor a térség gazdaságát is segítjük. Vas megyének körülbelül 250 ezer lakosa van, ha a megyében turistáskodnak, akkor mozgásban tartják a saját turizmusunkat is. De a szállásadóknak is kell fejleszteni, FENNTARTHATÓ TURIZMUS 30 hiszen az utazó az élményt keresi. Nem a „zöld turizmus” a hívószó, hanem az élmény. Egy egzotikus tájra való utazás sem azért vonzó, mert zöld. Át kell gondolni ezeket a kérdéseket, a saját felelősségünket, megváltoztatni a gondolkodásmódot. Vas megyében legalább 100 attrakció van, ami látogatható, ha mindent felkeresnénk, az évekbe telne. A túlturizmus veszélyei Fontos az innováció a turizmusban – folytatja Dr. Kondora Bálint, de nem szabad túllendülnie. Vas megyében nagyon népszerűek a fürdők, a déli részen a szelíd turizmus jellemző, az Őrség nagyon felkapott. Nagyon fontos kérdés, hogy ezt a különleges, egyedi tájegységet meg akarjuk-e tartani olyannak, amilyen. Az összes nagy attrakció ugyanis, főleg, amelyeknek nemzetközi vonzereje van, szenved a túlturizmustól. Itt van a szomszédos Horvátországban a Plitvicei-tavak, mint felkapott kirándulóhely. A hirdetésekben csak a természeti szépség látszik, de nyáron, a valóságban lépni sem lehet a kígyózó soroktól. Az Őrségben is voltak ennek jelei a COVID alatt, az éttermek nem bírták a forgalmat, az attrakciók túlzsúfolttá kezdtek válni. Ezért nem lehet csak abban gondolkodni, hogy még több turista érkezzen, hiszen ha túl sokan lesznek a látogatók, az Őrség megszűnik Őrség lenni. Szemléletváltás a szakemberek képzésében A turizmusban dolgozók képzése is rejt még lehetőségeket: egységes képzés vagy minőségbiztosítási szisztéma is érdekes lehetne megyei szinten a szektorban dolgozóknak – teszi hozzá a Vas Megyei Turizmus Szövetség elnöke. Nagyon fontos, hogy legyenek tisztában a megye turisztikai értékeivel, ezáltal elő tudják segíteni a vendégirányítást. Régóta cél, hogy a különféle egyedi szolgáltatók úgy működjenek szinergiában, hogy egymásban ne a konkurenciát, hanem a partnert lássák. Ez nem technológiai innováció, inkább egyfajta közösségi nívó emelése: turisztikai, pszichológiai és technikai tudás is egyben, amely a szektor minden szereplőjére vonatkozik. Rengeteg utazástervező applikáció, blog, kerékpár- vagy hegyi túrák tervezését segítő térképes alkalmazások, vendégirányító rendszerek állnak rendelkezésre, amelyeket ismerve és használva hatékonyabban dolgozhatnak a szakemberek. Sok szállodánál korábban pl. budapesti kirándulást hirdettek, de az lenne a fontos, hogy ne küldjük el a vendégeket. Vigyük el őket Sárvárról Szombathelyre, Kőszegre. Ezek a rendszerek tudnak működni kicsiben, és ha szervezetté tudjuk tenni, dinamizálni, kombinálni aktív turisztikai elemekkel, akkor nagyban is működni fognak. Kiutat ebben a helyzetben a marketing jelent. Látjuk , hogy ezt a tevékenységet most mindenki felpörgeti. Mi magunk , a tagszervezeteink és azok tagjai is elkezdtek új csatornákat használni. A közösségi média első helyet élvez a csatornák között, közben minőségi anyagok készülnek , ami felkelti az internetezők figyelmét. Sok a videós reklám, ismertető, a kis szálláshelyek is odafigyelnek rá, hogy komoly megjelenésük legyen. Ez egy kitörési pont lehet, és költséghatékonyabb is, mint minden más promóció, ráadásul új, innovatív gondolkodást igényel.
RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=