Igazán innovatív kezdeményezés a kamara tantárgy. 2017-ben kötöttünk együttműködési megállapodást a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával, melyben több pontban meghatároztuk az együttműködés lehetőségeit. Tettük ezt azért, mert a hallgatóink munkaerőpiaci elhelyezkedésük szempontjából számunkra nagyon fontos, hogy lássuk, hogy a régióban milyen igényekre kell reagálni az egyetemnek. 2017 azért is meghatározó, mert akkor csatlakoztunk az ELTE-hez. Azt integráció talán legnagyobb kihívása olyan képzési portfólió kialakítása volt, amely hosszú távon szolgálja a régió igényeit és illeszkedik az ELTE hagyományaihoz. Az elmúlt évekbenmég intenzívebben kezdtünk el azon gondolkodni a kamarával, hogy miként tudnánk egy olyan közös dolgot elindítani az egyetemen, ami mindkét félnek kölcsönösen előnyös. Harmadik missziós tevékenységünk keretében – melynek hívószava az innováció – fontosak a KKV szektorral való kapcsolatok, közös pályázatok, együtt gondolkodás stb., ebből született meg az „Üzleti ismeretek a gyakorlatban” elnevezésű szabadon választható tantárgy. Kurzusunk azon alapul, hogy megszólítunk neves üzletembereket, cégvezetőket, akik előadást tartanak a kurzus első félévben, a másodikban pedig mentorálják hallgatóinkat, vezetésükkel start up ötleteket dolgoznak ki. Célunk az volt, hogy az egyetemisták az elméleti tudás megszerzése mellett olyan újszerű képzésen is részt vegyenek, amelyek kifejezetten gyakorlatorientáltak és a megszerzett tudást a későbbi pályájuk során is tudják hasznosítani. Olyan gazdasági szakemberek tanítják és mentorálják őket, akik végzésük után, akár a saját cégükben is tudják majd alkalmazni őket. Az első évben 140 hallgató vette fel ezt a kurzust – ez egy szabadon választható tárgy, mára már lezárult a 2. évfolyamnak is a képzés. Látjuk, hogy egyre felkészültebbek a hallgatók, nagyon jó ötleteket és prezentációkat tudtak a zsűri elé vinni – a tantárgy végén Innovatívan az egyetemen: a társadalmi felelősségvállalás is hangsúlyos Szombathelyen Innováció, digitalizáció, társadalmi felelősségvállalás – az ELTE szombathelyi campusa 21. századi infrastrukturális feltételekkel, szoros szociális hálóval, magas minőségű képzésekkel képviselteti magát Vas vármegyében. Lenkai Nórával, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosával többek közt erről is beszélgettünk. Lenkai Nóra 37 JÖVŐKÉP ugyanis zsűri elé kell kiállni, és ott bemutatni a projektötleteket – és „eladni”. Komoly üzleti tervekkel és innovatív ötletekkel készültek a hallgatók, a szakértői zsűri pedig több szempontot figyelembe véve véleményezte ezeket. Fontos része a prezentációnak az üzleti terv is, ezt azért is hangsúlyoztuk, mert az eladás mellett a piackutatás és az üzleti terv is elmaradhatatlan. A hallgatóink nemcsak hasznos ismeretekre tesznek szert, hanem jól is érezték magukat a kurzuson, sokat tanultak a projektmunkák készítéséből. Hosszútávon gondolkodunk, minden évben szeretnénk meghirdetni a tárgyat, ami pilot projektnek már nemmondható, hiszen bevált tantárgy. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, ha az innovációról beszélünk, ezzel a kurzussal az a cél, hogy a hallgatóinkat a diplomájuk megszerzése mellé olyan készségekkel is felvértezzük, amik birtokában még jobban tudnak boldogulni a munkaerőpiacon. Hogyan jelenik meg a fenntarthatóság? Több szinten is megjelenik a Savaria Egyetemi Központban: ez lehet tárgy, kurzus, konferencia. A hallgatóink nagyon fogékonyak a témát illetően. Ők például már nem vásárolnak műanyag palackos üdítőket, hanem kulac�- csal járnak, odafigyelnek a környezetre. Mi is próbálunk egyre tudatosabban reagálni a mai kor kihívására, érzékenyíteni őket, hiszen minden kornak megvan a saját kihívása. A mai generációé a klímaváltozás. Vannak olyan kezdeményezések, amelyek hallgatói oldalról indulnak? Igen, fenntarthatósággal kapcsolatos rendezvények között vannak akár tudományos előadások tartása, a témakör kutatási témáinak prezentálása, kiállítások formájában történő ismeretterjesztés vagy a gólyatábort is említhetem. Utóbbinál például re-pohár program működik, és az első éves hallgatók úgynevezett „gólya csomagot” is kapnak, amelyben póló, toll, és a már említett re-pohár is benne van. A menzán is bevezettük, hogy saját éthordóban is elvihető az étel, ezzel is csökkentve a műanyag hulladékot. A lehetőségeinkhez mérten próbálunk mindent megtenni ebben a témában is, és igyekszünk beleszőni a mindennapokba is a fenntarthatóságot. A zöldmarketinget is oktatjuk, mellyel kapcsolatban egy új szakot is szeretnénk indítani. Mi a helyzet a digitalizációval? Óriási fejlődésnek indult az egyetemi digitalizáció a COVID-19 hatására. Korábban is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, de 2020-ban a lezárások hatására szinte egy hétvége alatt kellett áttenni az összes egyetemi kurzust a Teams rendszerbe úgy, hogy hétfőtől már online tanítottunk. Közben komoly fejlesztések is zajlottak, több pályázaton is nyertünk, amikor csatlakoztunk az ELTE-hez. Ennek keretében okos táblákat szereztünk be, okostermeket alakítottunk ki, az oktatóinkat digitális eszközökkel láttuk el, a hallgatóinknak pedig laborok is a rendelkezésükre állnak, ahol szükség esetén online kurzusokhoz tudnak csatlakozni. Elmondható, hogy 21. századi infrastruktúrával van Campusunk felszerelve. Hozzáteszem, olyan szabályrendszer kialakításán is dolgozunk az ELTE-n, ami a chatGPT-hez kapcsolódik. Törekszünk arra, hogy hallgatóink ne kihasználják a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket, sokkal inkább megtanulják jól használni. Sikerült visszatérni az oktatásban a COVID előtti időkre? Az egyetemi lét lényege a közösség, erre mi Szombathelyen különösen nagy hangsúlyt fektetünk. Alapvetően jelenléti oktatásban zajlik az oktatás. Az viszont jellemző, hogy a hallgatók csoportmunka esetén általában nem összeülnek egy klubhelyiségben, hanem messengeren és különböző chat felületeken dolgoznak. Ők az a generáció, akik ezt a digitális világot élikmeg természetesnek. Nekünk erre reagálni kell. Az az erősségünk vidéki campusként, hogy kisebb csoportokban tudunk foglalkozni a hallgatókkal, ismerjük az ügyesbajos dolgaikat, próbálunk nekik mindenben segíteni. Az a tapasztalatunk, hogy a már végzett hallgatók sem szakadnak el tőlünk, vissza-visszatérnek, akár rendezvényeinkre, akár oktatóként, vagy akár szakmai tanácsot kérnek. Ez társadalmi felelősségvállalás. Abszolút. Van egy programunk is, ami kifejezetten a társadalmi felelősségvállalás jegyében zajlik, ez a segítéSEK projekt. 2020 óta működik. A társadalmi felelősségvállalás és 3. missziós tevékenységek jegyében sok olyan projektet viszünk a hallgatókkal, ami arra készíti fel őket, hogy diplomájuk megszerzése után a társadalmat cselekvő akaratukkal is szolgálják. Például a gyermekonkológián beteg gyerekeknek oktatnak idegennyelvet, vagy van egy közös programunk a Rotary Clubbal, ennek keretében hátrányos helyzetű gyerekeket korrepetálnak. Tulajdonképpen ez is fenntarthatóság, bár elsőre nem erre gondolunk. Vannak további terveink is az új tanévben. A segítéSEK kampány is folytatódik, és a megkötött együttműködéseket is szeretnénk további tartalommal, élettel megtölteni. Kerekasztal beszélgetéseket tervezünk, ismeretterjesztő előadásokat, és ebben nagy szerepet kap a fenntarthatóság. Új időszámítás kezdődött 2020 januárjában az ELTE Savaria Egyetemi Központ (SEK) társadalmi felelősségvállalási tevékenységében, elindult a segítéSEK projekt. A SEK kiemelt célja, hogy hallgatóiban tudatosítsa: nem a diploma megszerzése kell, hogy az elsődleges motivációjuk legyen, hanem hogy az oklevél birtokában a társadalmat tudásukkal, valamint cselekvő akaratukkal egyaránt szolgálják. (forrás: sek.elte.hu) JÖVŐKÉP 38
RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=