Vas Vármegyei Gazdasági Magazin 2022-2023 / TOP100+100

Mit jelent a fenntarthatóság és az innováció Kőszegnek? A fenntarthatóság kérdésköre kiemelt jelentőségű ügy Kőszegen, annál is inkább, mivel a széles körben ismert három alapvető fenntarthatósági területen a környe- zet(védelm)i, társadalmi és gazdasági fenntarthatóságon túl városunk esetében nagyon fontos témaként jelentkezik a műemléki örökség fenntarthatóságának kérdésköre. A város párját ritkítóan gazdag műemléki öröksége, több, mint 300 műemlék épülete ugyanis olyan erőforrás, melynek hasznosulása kiemelkedő értéke ellenére nem magától értetődő. A műemlék ingatlanok történetében meghatározó törést jelentettek azok a történeti kataklizmák, amelyek ezeket az ingatlanokat elválasztották eredeti tulajdonosaiktól, üzemeltetőiktől. Kézenfekvő példa erre a zsinagóga esete, melynek létrehozó és működtető közösségét a város teljes egészében elveszítette, amit kishíján az épület teljes elpusztulása követett. Kevésbé látványos, de hasonlóan negatív hatású tulajdonosvesztés történt a világháború után, amikor a vagyonosabb, „rendszeridegen” polgári vagy éppen német származású tulajdonosoktól elvett belvárosi házakba azok fenntartására képtelen munkáscsaládokat telepítettek. Szintén fenntartási kihívásként jelentkezik az egyes intézményi célú épületek, iskolák, üzemek, ipari létesítmények vagy akár szanatóriumok funkcióvesztése, amikor egy-egy bezárt nagy alapterületű intézményi épületnek kellene új funkciót találni. Ezek gyakran nagyon nehezen megoldható feladatok, különösen, ha védett, el nem bontható épületekről van szó. Az innováció ebben az esetben éppúgy lehet a régi tulajdonosok visszahívása és az eredeti hasznosítási cél mai viszonyok közötti megújítása, mint valamely új funkció szerinti hasznosítás. Városunkban nagyon szép példákat látunk az eredeti funkciót megtartó megújításra és hasznosításra az egyházaknak visszaadott, kiválóan működő iskolák esetében. Az épületek funkcióváltásos megújítására a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete elhelyezése érdekében megújított belvárosi műemlék épületek mutatnak kézzelfogható példákat. Fontos megemlíteni a belvárosi magáningatlanok tulajdonosi körében zajló változásokat is. Számos épület megújult az ingatlant értékén kezelő, lelkiismeretes tulajdonosok kezében. Sajnos ismertek negatív példák is, amikor a tulajdonosváltás nem vezetett el az épület megújulásához. Milyen innovációs törekvések vannak jelenleg folyamatban? Talán ellentmondásosan hangzik, ugyanakkor tény, hogy egy műemlék város esetében az innovációs folyamatok beindulásának alapvető feltétele mindenekelőtt a renováció. Nagyon jelentős fejlemény, hogy az elmúlt tíz évben látványos megújulási folyamat indult el Kőszegen, melyben óriási szerepet vállalt a Magyar Kormány, Talán ellentmondásosan hangzik , ugyanakkor tény, hogy egy műemlék város esetében az innovációs folyamatok beindulásának alapvető feltétele mindenekelőtt a renováció. Folyamatos megújulás jellemzi Kőszeget, miközben komoly figyelmet fordítanak történelmi emlékeikre is. A fenntartható innovációval kapcsolatban Básthy Béla, Kőszeg polgármestere válaszolt kérdéseinkre. az állam. Elindult a városképet meghatározó oktatási célú ingatlanok, majd templomok felújítása, amelyhez nagy szabású közterület- és útfelújítási beruházások csatlakoztak. A város korábban hasznosítatlan műemlék épületei megújultak, és a pusztulás mementóiból vonzó, egyedi környezetté váltak. A magánfelújítások így már nem ritka, reménytelen kivételként, hanem a trend részeként tűnnek fel. Ez a felújítási folyamat még nem ért véget. Számunkra különösen fontos fejezetként a közeljövőben szeretnénk elérni a városi közgyűjteményeknek helyt adó műemlék épületek turisztikai célú felújítását is. Ebbe a sorba tartozik a Hősök tornya, a Lábasház és a Tábornokház épületegyüttese, ahogy a szinténmeghatározó Bálház épülete is. A fenntartható innováció hogyan jelenik meg a város gazdaságában? A gazdaság terén is meg kell történni, fel kell gyorsulni azoknak a rendszerszintű tulajdonosi változásoknak, amelyekre feljebb a műemlékek esetében utaltam. Tény, hogy a rendszerváltás előtt a város gazdaságát teljes egészében meghatározó textilipar helyét máig sem vették át olyan ágazatok, amelyek értékteremtése, bevételei a szükséges mértékben megalapoznák a város fenntartható gazdasági működését. A néhai textilgyárak területét jobb esetben kereskedelmi szolgáltatók, rosszabb esetben az enyészet foglalta el. Reményteli és üdítő kivétel a Multifelt Factory, azaz a nemezgyár, melynek új tulajdonosai és menedzsmentje nagyon aktívan és sikeresen keresi a gyapjúfilc termékek új piacait a dizájn, a belsőépítészet vagy akár az autógyártás világában. Másik pozitív példa a Wienerberger Magyarország kőszegi gerendagyárának bővítése és teljes automatizációja, mellyel világszínvonalú termelési technológia jelenik meg Kőszegen. A kőszegi iparos és kézműveshagyományokat több kisüzem is tovább viszi, akik egyedi, igényre szabott üveges vagy éppen fémmegmunkálási munkákat is képesek elvégezni. Nem lenne teljes a kép, ha nem tennék említést építőipari vállalkozásainkról és persze szólni kell a kőszegi családi borászatokról, melyek nem csak külön-külön, de együttműködve is a megújulás útjára léptek és szép sikereket érnek el. Van-e olyan innováció vagy innovációs törekvés, mely Kőszegről vagy a kőszegi városvezetéstől, cégtől, vállalkozástól indult? Kőszeg különleges történelmi légkörével, meseszerű egyedi belvárosi épületeivel mindenképpen inspiráló tér, amely minden területen melegágya az innovációnak. Középfokú oktatási intézményeink óriási versenyben vesznek részt, képzési kínálatuk folyamatos innovatív újragondolására kényszerülnek, fennmaradásukat jórészt innovációs képességeiknek köszönhetik. Ugyancsak az oktatás területén kell megemlíteni a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetét (iASK), melynek alapítási okiratban foglalt céljai között kiemelt súllyal szerepel a felsőoktatási innováció, és amelynek Szinergia Kampusz néven épülő létesítményétől a kőszegi innovációs potenciál jelentős emelkedését várjuk. Az intézményhez kötődik a KRAFT (Kreatív város, fenntartható térség) fejlesztési módszertanának kifejlesztése, melyet időközben Kőszeg mellett több másik város és térség esetében is alkalmaznak. A fentiekben is említett kisüzemek közül kiemelkedően sikeres innovációjával vált országosan is ismertté a Campbell Marson Magyarország, melynek fából készült szemüvegkeretei Európa szerte felbukkannak a divatbemutatókon. Szívesen említek példát önkormányzatunk kezdeményezései közül is. 2017. január 1-jétől került be a társasági adó rendszerébe a műemléki és helyi védelem alatt álló ingatlanok karbantartásához, fejlesztéséhez kapcsolódó adócsökkentő tétel. A bevezetését mi, kőszegiek kezdeményeztük a műemlék épületek tulajdonosváltásának és felújításának elősegítése érdekében.

RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=