Vas Vármegyei Gazdasági Magazin 2022-2023 / TOP100+100

„Az a törekvésünk, hogy Celldömölk adottságait megőrizzük, kihasználjuk a lehetőségeket a további fejlődésre. Megfeleljünk a környező világ kihívásainak, hogy utódaink is jól érezhessék magukat Kemenesalja központjában” – szól a köszöntő Fehér László polgármester tollából a város honlapján. Várostörténetről, kihívásokról, fejlesztésekről is kérdeztük Celldömölk első emberét. Celldömölk igazi vasutas város, 100 évig mint kiemelt vasúti csomópont szerepét töltötte be a közlekedésben az 1870-es évektől. A konkurenciát elkerülendő létesítettek itt könnyűipart, elsősorban textiliparáról volt híres. Az 1990-es években megváltoztak a körülmények, a dízelmozdonyok térnyerése, majd a villamosítás következtében már nem volt szükség 50-100 km-ként olyanfajta nagy javító egységekre, mint korábban egy gőzös vagy egy dízelmozdony esetében. Munkahelyek szűntek meg, a korábban a helyi vasúton dolgozók Szombathelyre, Győrbe, Székesfehérvárra és Veszprémbe jártak dolgozni. Ugyanakkor nem csak a vasútnak volt szerepe Cellben, a könnyűipar is meghatározó volt a térségben: a hetvenes évektől a BRG (Budapesti Rádiótechnikai Gyár – a Szerk.) magnófejekhez gyártottak technikát. A kilencvenes évek óta jelen van a König Maschinen Kft., az azelőtt ÉLGÉP Vállalat szervezeteként működő gépgyárat megvásárolva telepedtek a vasi városba. Az ország legnagyobb vasútépítő cége is Celldömölkön működött, ezt később a MÁVÉPCELL Kft. tulajdonosi köre, majd a Swietelsky Vasúttechnika Kft. vásárolta meg. A cég működik ma is, de nem akkora létszámmal, mint kezdetben. „Polgármesterségem alatt, amikor 2004-ben az Európai Unióba beléptünk, jött Celldömölkre a Wewalka Kft.” – mondja Fehér László polgármester. Piacvezetők voltak péksüteményeikkel Közép-Európában, majd komoly profilváltáson mentek keresztül 2016-ban. (Fő termékük a sütőpapírra feltekert friss tészta, amely nem fagyasztott, hanem egy előhűtött, úgynevezett friss termék – a Szerk.). Városunkban ezen kívül meghatározó a PVS-Hungary Kft., a Cellcomp Kft., valamint a Sághegyalja Mezőgazdasági Zrt is. De Celldömölk életében a kisebb vállalkozások is Apró lépésekkel lehet eredményt elérni Fehér László INNOVATÍV VÁROSOK 73 fontosak, sokan a kereskedelemben vagy a szolgáltatásban indítottak vállalkozást: fodrászok, kozmetikusok, valamint boltok, üzletek. „A város életében az iparűzési adó komoly bevételt jelent, ezt meg kell köszönni a vállalkozásoknak, több száz cég, vállalkozás van itt helyben” – hangsúlyozza a polgármester. Mára a turizmus is jelentős. A Vulkán Gyógy- és Élményfürdő, a mellette működő hotel és kemping sok külföldi turistát hoz a városba, évtizedekkel ezelőtt ez nem volt jellemző. (Celldömölkön 2003-ban fúrtak először termálvizes kutat, a fürdőt két évvel később nyitották meg – a Szerk.) Jelenleg is zajlik egy energetikai fejlesztési projekt a fürdőre vonatkozóan a Vas Vármegyei Önkormányzattal közösen. Összértékében ez egy 1,2milliárd forintos pályázat, egy 2000 méter mélységű kutat fúrnak majd. „A jelenlegi két 1250 méteres kútnál kb. 48-49 fokos víz tör elő, az új kútnál ez akár 80 fok is lehet. A geotermikus energia használatával racionalizálni lehet majd a fürdő energiaellátását” – hangsúlyozza Fehér László. A turizmus másik ága a látnivalók. A régi városmagot a bencések alapították. A szerzetesi kolostort megépítve a tágas terek megmaradtak, sok a zöldövezet. Ezen kívül a város határában itt van a Ság-hegy, 1905-től 1950-ig egyébként innen származtak a bécsi és budapesti macskakövek is. A másik turisztikai attrakció a Kemenes Vulkán Park, ahol jelenleg vasúttörténeti park létesítése zajlik, ez újabb komoly beruházás. Minden uniós ciklusban indultak pályázatokon: korszerűsítették az épületeket, iskolákat, óvodákat újítottak fel. Amikor a városházaként használt bencés kolostort visszaadták a Pannonhalmi Bencés Apátságnak, új polgármesteri hivatalt építettek. A mostani uniós ciklusban mások mellett a szociális konyhát újítanánk fel. „Büszke vagyok arra, hogy az önkormányzat tartja fenn a szociális konyhát, ami komoly kihívás. Vallom, hogy aki a közétkeztetést privatizálja, és a hasznot akarja, akkor az a minőség rovására megy. Több ezer embernek megoldjuk az étkeztetését az idősellátástól a bölcsődésekig, az Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház intaházi tagintézményében ellátottakét is” – jelenti ki Fehér László. Érdekesség a celli buszközlekedés: Vas megyében is egyedülálló, hogy egy kisvárosban helyi járatos buszközlekedés üzemeljen. Celldömölkön azonban évről évre fenntartják ezt a tömegközlekedési szolgáltatást, mivel lakossági igény van rá. A város ugyanis nagy területen fekszik, napi szinten kilenc ingajáratot működtetnek.

RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=