Ha már előjött a helyszín: miért itt, az Éhen Gyula téren ragadtakmeg?Az olyan jól csengőnevű cukrászdának, mint az öné, nema belvárosban lenne a helye? Fő tér, Király utca vagy hasonló. Többször kacérkodtam ezzel a lehetőséggel, de mindig arra jutottam, hogy a szombathelyi Fő tér különbözik más városok főtereitől, amelyek a vendéglátásról – éttermekről, kávéházakról és cukrászdákról – szólnak. Nálunk a főtér gyakorlatilag egy bevásárlóutca. Van ugyan egy-két vendéglátó, de csak kiegészítésként. Inkább itt maradtunk, már csak azért is, mert ezt az ingatlant először béreltük, aztán megvásároltuk. Ezek szerint jól megy. De gondolom, hogy voltak nehéz időszakok is. Ahogy említettem, nemvolt egyszerű a kezdet. Amásik nehéz időszak a kilencvenes évek voltak, amikor a bankok nagyon kedvezőtlen feltételekkel helyezték ki a kölcsönöket. Gyakorlatilag uzsorakamatok voltak. Nagyon sok vállalkozó be is dobta a törölközőt. Képtelenség volt kitermelni a kölcsönöket, még akkor is, ha a vállalkozás sikeresen és nyereségesen működött. Nagy áldozatot kellett hozni annak, aki talpon akart maradni. Mi is sok áldozatot hoztunk, így megmaradtunk. Ma már stabilan működünk, az emberek kedvelnek minket, most már itt dolgozik a feleségemés a fiam is. Mi több, időközben újabb üzleteket is nyitottak. Az Intersparban közel egy évtizede ott vagyunk, a nagy Tescoban 5-6 éve nyitottunk. Kevesen tudják, de két évtizede szállítunk süteményt egy nagy diszkontlánc szombathelyi áruházába is. 18-20 embernek adunk munkát, vannak alkalmazottak, akik többmint két évtizede nálunk dolgoznak, szóval elég stabil a gárda. De ha már a nehéz időszakokról kérdezett, meg kell említenem a jó időszakokat is. Ilyen volt például, amikor érkeztek az uniós pénzek és a pályázatok segítségével sikerült fejlesztenünk, gépeket vásárolnunk, és több sok szempontból tovább lépnünk. Hogyan képzeljük el a napi működést? Van valahol egy üzemük, ahonnan kiszolgálják az üzleteket? Itt van az üzem az Éhen Gyula téren, ez a bázisunk, itt készítjük a süteményeket. Jelenleg kilenc cukrászom van, természetesen a fiam és én is besegítünk, a feleségem pedig az adminisztrációs és a pénzügyi vonalat viszi. És alkalmazunk kisegítőszemélyzetet is. Aztán volt egy kis kitérőm Kelet-Németországba, majd a szombathelyi Claudiusba kerültem. Ez utóbbi nemvolt ismeretlen, mert itt voltammár korábban tanuló is. Aztán elcsábítottak Sárvárra, majd Kőszegen próbáltam ki, milyen kisvendéglősnek lenni. Emellett a nyári szezonokban a Balatonon is dolgoztam, amíg aztán – hét év után – ismét visszakerültem az eredeti szakmámba, és elindítottuk a vállalkozást. Menjünk még messzebb vissza az időben. Volt családi indíttatás, hogy cukrász lett? Nem volt semmi ilyen. Nyolcadik osztály végén lapozgattuk a pályaválasztási könyvet. Felmerült az is, hogy legyek festő, mert jó magas voltam, de én cukrász akartam lenni. Szerettem édesanyám mellett ügyködni, nyaltam a krémeket és vertem a habot. Szombathelyen egykoriban nagyon híres volt a Pelcz-fagylaltozó, ahova eljártam, ott voltak aztán Csóka Gyula bácsiék a mostani Paragvári utcában, ahol a strandról hazafelé jövet mindigmegcsodáltam a szép süteményeket. Az iskola után a Mészárosékhoz is jártunk, és az is nagyon tetszett. Egész életemben imádtamaz édességet, a sütés-főzést. Elnézést, hogy megszakítom, de ide kívánkozik. Sem a sütés-főzés, sem az édességek nem látszanak önön. Tudja, mire célzok. Talán a genetika teszi. De aki vállalkozást vezet és alkalmazottjai vannak, az annyi küzdelemmel és feszültséggel jár, hogy amúgy is hajlamos leadni a kilókat. 28 éves volt és még javában szocializmus volt Magyarországon, amikor a vállalkozói létet választotta. Nem tudom megmagyarázni az okát, de mindig is vonzott a „maszek” világ, ahogy Kellér Dezső annak idején elnevezte a magánszektort. Így belevágtunk a társammal, akivel egyébként korábbanosztálytársak is voltunk. A semmiből nehéz volt valamit varázsolni, de nekünk mégis sikerült. Kemény volt a kezdet, nagyon szűkösek voltak az anyagi lehetőségeink, barátoktól, ismerősöktől szedtük össze a pénzt, és magunkon spóroltunk évekig. De aztán elindultunk, az itt élők hamar megkedvelték a termékeinket. Jókor indultunk, és maga a helyszínválasztásunk is nagyon szerencsés volt. Számos iskola volt a közelben, plusz a távolsági buszpályaudvar. Akkoriban nagyon sokan jártakmég busszal. INTERJÚ 38 RÓZSA KÁROLY Ezma isegybonyolult éskomolyszakma Mióta van itt ez a cukrászda? 1994. márciusában nyitottunk. Ennek az elődje a Petőfi utcában tíz évigműködött. Arra is emlékszem! Valahol az Ady tér felé volt. Igen, egy régebbi polgári stílusú épület volt, amit béreltünk. Annyiban szerencsések voltunk, hogy amikor kezdtünk, magáncukrászdából nagyon kevés volt Szombathelyen. 28 éves voltam, az első időkbenmég volt egy társam, aztán különváltunk. Önnek cukrász az eredeti végzettsége? Igen, 1973-ban végeztem az akkori Orlay-iskolában. Ezek után meglehetősen kacskaringós időszak következett. Először Balatonfüreden dolgoztam a HungarHotelshez tartozóMarinában, ahol egy híres cukrász, a nemrég elhunyt Bergmann Ernő volt a helyettes vezető. Rózsa Károllyal nem volt nehéz helyszínt egyeztetni: nyilvánvaló volt, hogy a szombathelyi Éhen Gyula téri Rózsa cukrászdájában ülünk le beszélgetni. A pultnál egymást váltják a vásárlók, körülöttünk süteményeket majszolnak az asztaloknál, a levegőben pedig ínycsiklandozó, békebeli illat úszik. Talán ez az oka, hogy kis nosztalgiázással kezdünk. Szóba kerülnek a ceruzával csévélhető audiokazetták, az Ö3 rádióadó, a Rolling Stones és az NDK-s zenei estek. Nemcsoda, hogy az interjú is visszatekintéssel indul.
RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=