INTERJÚ 4 Összességében elégedettvagyok, talánvalamit letettem azasztalra Elnök úr, mióta dolgozik ebben az irodában? 1997. november 14-e óta. Ekkor választottak meg elnöknek, és már akkor ez volt az elnöki iroda. Gyakorlatilag azóta így néz ki ez a helyiség, még csak át sem rendeztük. Nemcsak az irodája, valahogy Ön is változatlannak tűnik évtizedek óta. Bevallom nagyon meglepődtem, amikor a telefonba azt mondta, hogy 81 éves. Szerencsésnek mondom magam. 1957 óta dolgozom, gyakorlatilag egyetlen napig sem voltam táppénzen egész életemben. Gyógyszert nem szedek, viszont hetente minimum kétszer letekerek biciklivel 10-15 kilométert. Irigylésreméltó. Biztos nemén vagyok az egyetlen, aki mindig úgy gondol Önre, mint kamarai elnök, és keveset tudunk a kamarán kívüli életéről. Ön tősgyökeres Vas vármegyei? Gencsapáti a szülőfalum, ide jártam általános iskolába. Aztán a szombathelyi Latinkában szereztem a technikusi oklevelet, majd a keszthelyi Agrártudományi Egyetemgépészeti karán diplomáztam. Dolgozott is gépészként? Hogyne. A szombathelyi Vasas KTSZ-nél és a Villszövben dolgoztam, a satupadtól indultam, aztán csoportvezető, részlegvezető és telephelyvezető lettem, végül elnökként is dolgoztam. Ezek után lettem az első magyarországi GM-vállalat, a szombathelyi Packard (most Aptiv Services Hungary Kft – a Szerk.) igazgatója. 13 évet dolgoztamebben a pozícióban, innenmentemnyugdíjba. Ezek szerint végigjárta a szamárlétrát. Melyik lépcsőfokot szerette a legjobban? Azt hiszem, az összeset. A legnagyobb kihívás a Packard volt a maga 1500 alkalmazottjával, de szerettema Villszövöt is, ahol szabadon lehetett tervezni és alkotni. És persze a kamara 27 évének is megvannak amaga pozitív emlékei, például ahogy az ismerősökből barátok lettek. Kovács Vincével, a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével a Honvéd téri irodájában találkozunk. Habár odakint hőség van, az elnök elegáns, mintmindig. Beszélgetésünk többszörösen is rendhagyó. Egyrészt annak terjedelmeésmélységemiatt,másrésztmindketten tudjuk, hogymire az interjúmegjelenik, már más vezetősége lesz a vasi kamarának.
RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=