Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az vmkik.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Április 7-ig nem szervezhető vizsga a felnőttképzésben

2021. március 08.

A járványügyi helyzettel összefüggésben szigorító védelmi intézkedések kerültek bevezetésre a felnőttképzéssel kapcsolatban is.

11. § (5) A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 2. § 8. pontja szerinti kontaktórás formában szervezett oktatást, képzést – ideértve az Fktv. 1. § (2) bekezdése szerinti jogszabály alapján szervezett oktatás és képzés felnőttképző által történő megszervezését is – a képzésben részt vevő személyek és az oktató közötti személyes találkozást nem igénylő kapcsolatban alkalmazott digitális eszköz segítségével megvalósuló módon vagy zárt rendszerű elektronikus távoktatás, illetve távoktatás formájában kell megszervezni, befejezni abban az esetben is, ha azt jogszabály, támogatói okirat, támogatási szerződés, felnőttképzési szerződés, hatósági szerződés vagy képzési program egyébként nem teszi lehetővé.

(6) A felnőttképzésben vizsga nem szervezhető. Az e rendelet hatálybalépésekor már megkezdett és folyamatban lévő, illetve újonnan meghirdetett vizsgát el kell halasztani.

A Pest Megyei Kormányhivatal Szakképzési és Felnőttképzési Főosztálya a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelet 11. § (6) rendelkezéseiről értesítette a vizsgáztatókat és a vizsgaszervezőket. A rendelet hatálya 2021. március 8. napjától 2021. április 7. napjáig terjed ki.