A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is megszervezte a felkészítő programot azok számára, akik ágazati alapvizsga elnöki és/vagy vizsgafelügyelői megbízásra pályáznak, megbízatásukat meg kívánják hosszabbítani.
A pályázati feltételek szerint az alapvizsga elnököknek háromévente, a vizsgafelügyelőknek pedig ötévente kötelező részt venniük ezen a tudásfrissítő képzésen és az azt követő vizsgán.
A képzés a hatályos jogszabályi keretekre és az időközben bekövetkezett változásokra épült, kiegészítve a helyi sajátosságok bemutatásával. A program végén a résztvevők ellenőrző teszt kitöltésével adtak számot ismereteikről. A sikeres vizsga teljesítését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara igazolja vissza. Ez az igazolás alapfeltétele annak, hogy az érintettek megbízást kaphassanak ágazati alapvizsga elnöki, illetve vizsgafelügyelői feladatok ellátására a vizsgák törvényes és szakszerű lebonyolításának biztosítása érdekében.