2021. febr. 17. szerda 10:00-12:00 között online fórumot szervezünk, amelyre szakértőket hívunk . Az ügyben tőlük lehet majd kérdezni, illetve közösen gondolkodni az egyéni megoldásokon.
A „NŐI ERŐ – STABIL ALAP NŐKNEK VAS MEGYE DÉLI ÉS KELETI RÉSZÉN” ELNEVEZÉSŰ PROJEKT RENDEZVÉNYÉRE
A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, mint konzorciumvezető szeretettel meghívja Önt az EFOP-1.2.9-17-2017-00016 projekt keretében az Európai Unió és az Európai Szociális Alap támogatásával és forrásaiból megrendezésre kerülő ingyenes programra. Az online tájékoztató fórum a Vas megyei vállalkozások megsegítésére szerveződött a GINOP-1.2.8 pályázat és a VINOP témakörében.
A GINOP-1.2.8 pályázatban egy alapvetően visszatérítendő forrást lehetett igényelni, amely a projekt összköltségének 70%-áig csak akkor fordul vissza nem térítendővé, ha az adott cég teljesíti az előírt eredményességi kritériumokat.
Ezek teljesítése azonban kétséges, ezzel együtt az is, hogy a Vas megyei cégek valóban tudnak-e nem visszafizetendő forráshoz jutni ebből a pályázatból.
Miért látjuk így a helyzetet?
Legfőképp azért, mert a jelenlegi, COVID árnyalta üzleti életben egyáltalán nem biztos, hogy az eredményességi mérés (pályázat 38. oldalától) 2.-4. pontjában foglalt mutatókat képesek teljesíteni a cégek. Ennek hiányában pedig mindenképpen szükségük lesz az 1. „Technológiai és szervezeti megújulás végrehajtása” című pont maradéktalan teljesítésére, amely a szervezettől valódi, több területen professzionálisan megtervezett és elért fejlesztések leírását és bizonyítását foglalja magában.
A fenti kockázatot csökkentendő a Kamara két szolgáltatást ajánl fel Önöknek:
- A következő elérhetőségen kereshetik külső szakértőnket, aki részletesen elmondja – cégtől függően – hogy ez esetben mit tehetnek, hogyan léphetnek tovább
- 2021. febr. 17. szerda 10:00-12:00 között online fórumot szervezünk, amelyre szakértőket hívunk . Az ügyben tőlük lehet majd kérdezni, illetve közösen gondolkodni az egyéni megoldásokon.
A rendezvény
időpontja: 2020. február 17. 10.00-12.00-ig,
helyszíne: online.
A fórumra 2020. febr. 12. péntekig lehet regisztrálni, a regisztrációs lehetőséget itt találják. Az online fórum elérhetőségét csak a regisztráltaknak fogjuk kiküldeni!