Az Építési és Közlekedési Minisztérium új panaszkezelő felületet indít az állami beruházásokban részt vevő alvállalkozók védelmére. A cél az, hogy gyors és átlátható megoldás szülessen azokban az esetekben, amikor a vállalkozók elvégzett munkáját már átvették, de a számlák kiegyenlítése késik vagy elmarad.
A tájékoztatás szerint a probléma számos hazai kis- és középvállalkozást érint, és a kifizetési lánc átláthatóbbá tétele nélkülözhetetlen a tisztességes piaci működéshez.
A kezdeményezés részeként a kormány nyilatkozattételi kötelezettséget ír elő minden minisztériumnak, amely állami építési beruházást valósít meg. A szervezeteknek be kell számolniuk projektjeik elszámolási helyzetéről, és meg kell nevezniük a beruházások fővállalkozóit. Emellett a fővállalkozóknak is kötelező lesz adatot szolgáltatniuk az általuk bevont alvállalkozókról, a teljesítések igazolásáról, valamint a számlák kifizetési státuszáról.
Az új rendszer lehetővé teszi, hogy az alvállalkozók elektronikusan jelentsék be a teljesített, átvett, de ki nem fizetett munkákkal kapcsolatos panaszaikat. A bejelentéseket a minisztérium kivizsgálja és határozottan fellép az alvállalkozók védelmében.
További információk és a panaszkezelő felület a következő linken érhetők el: https://beruhazas.gov.hu/alvallalkozo-bejelento
Forrás: haszon.hu