Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az vmkik.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Kiderült, hogy milyen vendéglátósok kaphatnak bérletidíj-mentességet

2021. február 10.

A kormány bérletidíj-mentességet jelentett be azoknak a vendéglátósoknak, akik önkormányzati, vagy állami tulajdonú ingatlanban bérelnek területet. A kedden megjelent Magyar Közlönyből kiderült, hogy kikre vonatkozik a könnyítés.

A bérleti díj 2021. február, március, április, május és június hónapokra eső részét nem követelheti a bérlőtől az állam vagy az önkormányzat, valamint az állam vagy az önkormányzat többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság.

Akik erre az időszakra már előre befizették a szóban forgó bérleti díjakat, azoknak a bérbeadó köteles 2021. március 15. napjáig visszafizetni azt.

A Közlönyből kiderült, hogy kikre nem terjed ki a mentesség, egyebek mellett az alábbiakra:

  • munkahelyi étterem, illetve büfé,
  • a szálláshelyen található étterem, illetve bár,
  • a köznevelési intézmény, valamint a szakképző intézmény menzája, valamint büféje,
  • az egészségügyi intézményben található étterem, illetve büfé üzemeltetőjére.

A rendelet tartalmazza azt is, hogy milyen helyek esnek az enyhítés alá. Fontos, hogy csak azok, amelyek 2020. november 4-e előtt jöttek létre. Összesen 25 kategóriába sorolja a rendelkezés a mentesültek körét:

  • éttermi, mozgó vendéglátás,
  • rendezvényi étkeztetés,
  • italszolgáltatás,
  • filmvetítés,
  • konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése,
  • sport és szabadidős képzés,
  • előadó-művészet,
  • előadó-művészetet kiegészítő,
  • művészeti létesítmények működtetése,
  • múzeumi tevékenység,
  • növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése,
  • sportlétesítmény működtetése,
  • sportegyesületi,
  • testedzési szolgáltatás,
  • egyéb sporttevékenység,
  • vidámparki, szórakoztatóparki,
  • fizikai közérzetet javító szolgáltatás,
  • egyéb szórakoztatás, szabadidős,
  • szállodai szolgáltatás,
  • üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás,
  • kempingszolgáltatás,
  • egyéb szálláshely szolgáltatás,
  • utazásközvetítés,
  • utazásszervezés vagy
  • egyéb szárazföldi személyszállítás.

Forrás: telex.hu