Duplájára, azaz 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege, valamint lehetővé teszik az új, tisztán elektromos személyautók finanszírozását is – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Az államilag támogatott Széchenyi Kártya Program MAX+ a piacon elérhető messze a legkedvezőbb árazással és feltételekkel,
A LEGFELJEBB 10 ÉVES FUTAMIDŐ VÉGÉIG ÉVI 1,5-5%-OS FIX KAMAT MELLETT,
célzott módon biztosítja a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaihoz, fejlesztéseihez szükséges forrásokat, továbbá a legkisebb mikrovállalkozások számára is lehetővé teszi beruházási elképzeléseik megvalósítását.
A programon belül érhető el a megújult Széchenyi Mikrohitel MAX+, amely kifejezetten a hazai mikro-, és kisvállalkozások, sőt akár kezdő vállalkozások fejlődését segítő állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díj támogatásban részesített beruházási hitel, amely szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas.
Finanszírozható főbb hitelcélok agrár és nem agrár vállalkozások számára:
- klasszikus beruházási célok (például ingatlanvásárlás, -építés, -fejlesztés, új vagy használt gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszközök vásárlása, beszerzése is),
- illetve forgóeszköz-beszerzés a hitelösszeg 20%-a erejéig, valamint
- a feltételeknek megfelelő korábbi beruházási hitelek vagy pénzügyi lízing kiváltása
is megengedett.
MOSTANTÓL LEHETSÉGES ÚJ, TISZTÁN ELEKTROMOS MEGHAJTÁSÚ SZEMÉLYGÉPKOCSIK FINANSZÍROZÁSA IS MAXIMUM NETTÓ 25 MILLIÓ FORINT VÉTELÁRÚ JÁRMŰVEK ESETÉN, MINIMUM 10% ÖNERŐVEL,
a konstrukció szabályzata szerinti, 2021.12.31. vagy ennél korábbi alapítású vállalkozások számára.
A Széchenyi Mikrohitel MAX+ a teljes futamidő alatt FIX kamatozással, évi 5% nettó ügyleti kamatszinten, a konstrukció szabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhető el,
- az igényelhető hitelösszeg ügyletenként legfeljebb 100 millió forint.
- a hitel maximális futamideje 120 hónap.
- kezdő vállalkozások is igényelhetik.
Forrás (portfolio.hu)