A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ), valamint a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. együttműködésének köszönhetően a biztosítási ügynöki és brókeri tevékenységet folytató vállalkozások (TEÁOR 6622) számára is megnyílt a lehetőség, hogy részt vegyenek a Széchenyi Kártya Programban. A változás lehetővé teszi számukra, hogy kedvezményes, államilag támogatott hitelekhez jussanak – amire korábban nem volt lehetőségük.
Ez a módosítás különösen jelentős a szektor számára, hiszen mintegy 24 ezer biztosításközvetítő és ügynök, valamint 346 alkusz és többes ügynöki cég működik Magyarországon, amelyek a hazai biztosítási piac szerződéseinek körülbelül felét közvetítik. A vállalati vagyonbiztosítások mintegy 80 százaléka is rajtuk keresztül jön létre – így a kkv-szektor pénzügyi védelmében kulcsszereplők.
„A biztosításközvetítők számára is elérhetőek a Széchenyi Kártya Program finanszírozásai, ami nem csak a vállalkozásaik fejlesztését segítik, hanem hozzájárulnak a teljes pénzügyi ökoszisztéma stabilitásához és a magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez is” – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A változás hátterében az MBTSZ kezdeményezése és a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatása áll, melyek nyomán a Garantiqa és a Széchenyi Kártya Program üzletszabályzatai is módosításra kerültek.
A Széchenyi Kártya Program feltételrendszer jelenlegi módosításának további fontos elemei:
– Megszűnt a kizárás a védelmi ipari vállalkozások esetében, így például fegyvergyártással vagy katonai járművek gyártásával foglalkozó cégek is igénybe vehetik a támogatott konstrukciókat.
– Tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik finanszírozása is lehetővé válik a Széchenyi Lízing MAX+ keretében, max. bruttó 25 millió forintos vételárig, 4,5%-os nettó kamatozással max. 5 éves futamidőre. Egy vállalkozás legfeljebb 10 ilyen járműre kérhet lízingfinanszírozást, amennyiben előző lezárt üzleti évének bevétele eléri a 15 millió forintot és a vállalkozás megalapítására 2022.12.31. előtt került sor.
– Bővültek a zöld beruházási célok: többlettámogatott „ZÖLD” Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ igényelhető ezentúl például napelem rendszerek telepítésére, geotermikus energia felhasználására, víztakarékosságot célzó beruházásokra, valamint energiatakarékos termelőeszközök beszerzésére is.
– Kezdő vállalkozások is jogosultak lehetnek termőföldvásárlás finanszírozására az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel keretében.
Amennyiben érdeklődik a Széchenyi Kártya hitelek iránt, további információkért, időpontfoglalásért keresse kollégáinkat.
Pergel Bea Karcsics Henrietta
94/506-645 94/506-641
pergel.bea@vmkik.hu karcsics.henrietta@vmkik.hu
Haholt Brigitta
94/506-643
Forrás: uzletem.hu