Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az vmkik.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Idén 3 milliárd forintos keretösszeggel indul el a nyári Diákmunka program

Szerző: Pesthy Zsuzsa
2020. június 30.

A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a diákok nyári munkavállalását támogató programot, amelyben a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, július 1. és augusztus 30. között; mintegy 21 ezer diák jelentkezésére számítanak.

A tanulók a programban két típusú - önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott - diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben maximum két hónapra vállalhatnak munkát, de míg előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál már napi 8 órában is dolgozhatnak.

Az önkormányzatokon a diákokat munkaviszony keretében kell foglalkoztatni, az állam pedig a munkáltatóknak a diákok munkabérét és az azt terhelő szociális hozzájárulási adó 100 százalékát is megtéríti. Ennek megfelelően a napi 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkaköröknél a tanulók havonta bruttó 157 950 forintra, szakképzettséget nem igénylő munkakörök vállalásánál pedig bruttó 120 750 forintra számíthatnak.

Az önkormányzatoktól eltérően a vállalkozásoknál az állam a diákok bérének és ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének csak a 75 százalékát biztosítja, azaz ebben az esetben a munkaadóknak kell állniuk a fennmaradó részt.

A diákoknak a területileg illetékes járási, vagy fővárosi kerületi hivatal foglalkoztatási osztályán kell kérniük a nyilvántartásba vételüket, ezt akár már most is megtehetik. A munkáltatók a program hivatalos meghirdetésétől nyújthatják be munkaerő-igényüket, amelyben a szükséges létszámot meg kell határozniuk, a szakmát, foglalkoztatási területet pedig megadhatják. A dokumentumot a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaihoz kell eljuttatniuk. A nyári diákmunka programról az érdeklődők a www.munka.hu oldalon találhatnak további tájékoztató anyagokat.

Tavaly 90 féle munkakörben foglalkoztatták a diákokat a munkáltatók. A legáltalánosabb munkakör az irodai adminisztrátor és a hivatalsegéd volt, míg mások felszolgálóként, pultosként vagy recepciósként helyezkedtek el.