Hol van a nő helye? címmel tartott Dr. Füredi Júlia szervezetpszichológus előadást május 7-én Bükön, a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén. A program során a szakemberen túl hat, munkájában sikeres nő vett részt a kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen is.
Hol van a nő helye? Ezzel a címmel tartott Dr. Füredi Júlia előadást május 7-én, a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén. Az ismert szervezetpszichológus a társadalmi és egyéni elvárásokat felsorakoztatva rámutatott: a munka és magánélet egymástól nem elválasztható, még ha külön is deifiniáljuk a két fogalmat. A hétköznapok kihívásai közötti lavírozásban azonban van megoldás: a kellő önismeret és a saját célok meghatározása. Michelle Obama szavait idézve: „Mindent lehet, de nem egyszerre.”
Az előadást követően kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott a program. Dr. Füredi Júlia mellett 6 munkájában sikeres nő vett részt a diskurzuson. A résztvevők (Dr. Lórántfy Mária, Vinczéné Dr. Menyhárt Mária, Marton Klára, Hagymássy Laura, Klára Ágnes) egyetértettek abban, a biztos családi háttér az egyik elengedhetetlen tényező, hogy munkájukat sikerre vigyék, közben pedig mindannyian igyekeznek megfelelő időt szánni saját (fel)töltődésükre is.
A Munka-Otthon-Magánélet elnevezésű rendezvény meghívottjainak, Dr. Füredi Júliának és a kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat kamaránk rendezvényére. Egyben köszönjük rendezvényünk résztvevőinek, köztük a Női Vállalkozói Egyesület Klub tagjainak, hogy megtisztelték jelenlétükkel programunkat.
Számítunk Önökre a jövőben is!
A Vállalkozásfejlesztési Projekt a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósul meg. Támogatói okirat: VF/44/5/2023